Előadó
Regisztrálok
BELÉPÉS
E-mail cím
Jelszó

Elfelejtett jelszó

Szerkesztés

Louisa Johnson

Alakulás éve: 2015       Facebook
Zenei stílus: Pop/Rock
Louisa Johnson angol énekesnő, 1998. január 11-én született Thurrockban, Essex megyében.
 
Pályafutása a 2015-ös X Factorral vette kezdetét, ám korábban már szerencsét probált a Britain's Got Talentben is, ahol a zsűri úgy gondolta, hogy nem áll készen még. A Jackson 5 - Who's Lovin' You című szerzeményével jelentkezett a brit tehetségkutató immáron 12-ik évadába. Ellenállhatatlan hangja egyből rabul ejtette a zsűrit és négy igennel tövábbjutott. A fináléba jutva Louisa négy dallal állt színpadra. Elsőként R. Kelly I Believe I Can Fly című száma hangzott el, majd mentorával, Rita Oraval elénekelte Jennifer Holliday And I Am Telling You című dalát. Ezt követte James Brown It's a Man's Man's Man's World-je, és a legvégén előadta a győztes dalát is, mely ebben az évben Bob Dylantől a Forever Young volt. A versenyt végül Louisa nyerte meg, ezzel mint legfiatalabb brit X Factor győztes vonult be a műsor történetébe. 2016-ban közreműködött a Clean Bandit Tears című dalában, mely az év egyik legnagyobb slágere lett.

Képgaléria

Koncertek

Nincs a közeljövőben koncertje ennek az előadónak.

Albumok

Ehhez az előadóhoz még egyetlen album sincs társítva.

Dalszövegek