Előadó
Regisztrálok
BELÉPÉS
E-mail cím
Jelszó

Elfelejtett jelszó

Szerkesztés

Lena

Alakulás éve: 2010   Weboldal       Facebook
Zenei stílus: Pop/Rock
Lena Johanna Therese Meyer-Landrut művésznevén Lena, német énekesnő, 1991. május 23-án született a németországi Hannoverben. Andreas Meyer-Landrut, egykori moszkvai nagykövet unokája, nagyanyja Hanna Karatsony von Hodos, magyar nemesi családból származik. A család egyetlen gyermekeként ötévesen táncot tanult, balletozott, majd a hip-hop és jazz felé mutatott érdeklődést. A középiskolában előrehozott érettségit tett 2010 áprilisában, mert májusban már az Eurovíziós Dalfesztiválra készült.
 
A My Cassette Player albuma 2010. május 7-én jelent meg, és egyből a német albumlista elején nyitott. A szintén 2010-ben, még márciusban megrendezett német válogatón, az Unser Star für Oslo-n (A mi sztárunk Oslóba) aratott győzelmével vívta ki magának a jogot, hogy a 2010-es Eurovíziós Dalversenyen Németországot képviselhesse, a Satellite című számmal. 2010. május 29-én lépett fel a döntőben huszonkettedikként, az örmény Eva Rivas Apricot Stone című száma után, és a portugál Filipa Azevedo Há dias assim című száma előtt. Összesen 246 pontot szerzett, amivel sikerült megnyernie a Dalversenyt, ezzel elnyerve Németország számára a következő évi rendezés jogát. Nem sokkal a győzelem után bejelentették, hogy meg szeretné védeni a címét, így a 2011-es Eurovíziós Dalfesztiválon is ő képviselte hazáját.
 
2011 februárjában rendezték meg a két elődöntős Unser Song Für Deutschland című showműsort, melynek Lena volt a főszereplője. Az elődöntők során 6–6 dalt énekelt el, melyből 3–3 jutott be a február 18-i döntőbe. Itt így ismét hat dal hangzott el, ahol a közönség a telefonos szavazás segítségével először kiválasztotta a két kedvencét, majd folytatódott a szavazás erre a két – úgynevezett szuperfinalista – dalra. Végül nagy arányban a Taken by a Stranger (magyarul: Egy idegen vitt el) című dal nyert, így ezt a dalt adta elő Németország színeiben 2011. május 14-én az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében, ahol 107 ponttal a tizedik helyet szerezte meg.

Képgaléria

Koncertek

Nincs a közeljövőben koncertje ennek az előadónak.

Albumok

Ehhez az előadóhoz még egyetlen album sincs társítva.

Dalszövegek