Előadó
Regisztrálok
BELÉPÉS
E-mail cím
Jelszó

Elfelejtett jelszó

Szerkesztés

Krisz Rudolf

Alakulás éve: 1989       Facebook
Zenei stílus: Pop/Rock
Kreisz Rudolf (Budapest, 1981. szeptember 17.) énekes, zenész, dalszerző. Rudi tudatosan készült a pályára, gyerekkorától kezdve tudta, számára a zene az első. Zongorázik, gitározik és dobol hatéves kora óta. 1989-ben édesapja kezdeményezésére, aki dobos, megalakította bátyjával és két unokatestvérével a Rockonok formációt, majd 1993-ban nevet változtattak és Dominó néven zenéltek. 1991-1993 között az Arizona Színházban főszerepet kapott a Kölyök címû musicalben. Szikora Róbert segítségével készült el elsõ albumuk. Az együttes 1994 végén abbahagyta a közös zenélést, majd két évvel később ismét összeálltak.

Rudit 1998 végén kereste meg Hamza Zoltán egy szólólemez ötletével. Ugyanebben az évben a Bravo Girl! Girl & Boy Tiniválasztáson közönségdíjas lett. A felkészítő táborban ismerkedett meg menedzserével, akivel 2000 áprilisában megjelentették első albumát Tűz címmel a BMG kiadó gondozásában. A lemez zenei producerének Berkes Gábort kérték fel, aki ezt örömmel vállalta. 2001 novemberében került piacra új albuma, a Törd át a csendet, melynek dalait saját maga szerezte, a szövegeket Hamza Zoltán írta. 2002-ben jelent meg harmadik albuma az Álmatlan éjszakák, majd 2004-ben a Nem leszek a játékod című album is napvilágot látott. 2005-ben több világcég is felfigyelt rá, melyek közül a Papajoe Records-szal kötött szerződést. 2008-ban megjelent Őrizd a lángot című albuma, melynek egyik kislemeze az Ólomszárny, amelyet Dancs Annamarival énekelt. A dalt 2008 tavaszán beneveztek, az Aranyszarvas nemzetközi dalfesztiválra is. 2009-ben több megasztáros előadónak írt dalokat, egyik szerzeménye Bencsik Tamara Vándorszél című albumán hallható. 2012-ben A fél veled egész című dalával bejutott A Dal Eurovíziós válogató elődöntőjébe. Szerepelt a Hal a tortán és a Dalnokok ligája című tv műsorban is.

Képgaléria

Koncertek

Nincs a közeljövőben koncertje ennek az előadónak.

Albumok

Ehhez az előadóhoz még egyetlen album sincs társítva.

Dalszövegek