Előadó
Regisztrálok
BELÉPÉS
E-mail cím
Jelszó

Elfelejtett jelszó

Szerkesztés

Kozma Orsi

Alakulás éve: 1998   Weboldal       Facebook
Zenei stílus: Pop/Rock
Kozma Orsi 1976. október 2-án született Budapesten. Kislányként a Magyar Rádió Gyermekkórusában énekelt, majd a gimnázium elvégzése után színészpályára készült, Toldy Mária stúdiójában két évig tanult. A színpadon az Operett Színház valahol Európában című darab Évájaként debütált, majd Székesfehérváron a Dzsungel könyvében szerepelt. Egerben együtt játszott Molnár Piroskával, Bodrogi Gyulával és Hegedűs D. Gézával Brecht Koldusoperájában, de részt vett a TÁP Színház Űrzrínyiász című előadásában is. A filmvásznon is bizonyított; a Kalózok című zenés magyar filmben, továbbá a Tűzvonalban című magyar sorozatban.
 
Az énekesnőnek az országos ismertséget a Jazz+Az hozta meg. 2002-től a Cotton Club Singers tagja lett. 2005-ben találkozott Szakos Krisztián dalszerzővel és elkészítették Orsi első szólóalbumát, az Egy Szó-t. 2007-ben Orsi megvált a vokál csapattól, hogy szólókarrierjére koncentráljon. 2007 májusában jelent meg második pop szólólemeze, az Igazi szerep címmel. A harmadik önálló albumot hat év elteltével, 2013 májusában, Vulkán címmel adta ki.
 
Orsi egyebek között olyan zenekarokkal és előadókkal dolgozott együtt, mint Presser Gábor, Tolcsvay László, Dés László, Novák Péter, Tony Lakatos, Vince Mai, Rob van de Wouw, Krystov Scieranski, a 9:30 Collective, vagy az Eat me!

Képgaléria

Koncertek

Nincs a közeljövőben koncertje ennek az előadónak.

Albumok

Dalszövegek