Előadó
Regisztrálok
BELÉPÉS
E-mail cím
Jelszó

Elfelejtett jelszó

Szerkesztés

Jolly

Alakulás éve: 1997       Facebook
Zenei stílus: Mulatós
Jolly, eredeti nevén Tarcsi Zoltán, 1978. október 28-án született Budapesten. Már 7 éves kora óta zenél, dobolással indította el zenei pályáját, majd beleszeretett a gitárba és a zongorába. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végzett, mint zongorista. Énekelni autodidakta módon tanult meg, sokáig a vendéglátó iparban dolgozott. Vendéglátós barátaival 1997-ben összeálltak egy nevet nem kapó zenekarrá és így járták az országot. A banda egy évre rá felvette a Románcok nevet és 1999-ben megszületett az első önálló mulatós nagylemezük. Az Őrülten szeretlek című lemez a megjelenés után nem sokkal, aranylemez lett. A hamar jött siker után elkészítették (2001) a Táncold át az éjszakát című nagylemezt. Kialakult a csapat végleges neve is: Jolly és a Románcok, amely ma is jól cseng minden mulatós zenei fesztiválon és partiban. Az egyre nagyobb népszerűség, egyre több tv-s megjelenést jelentett a zenekarnak. Sorban készültek a lemezek: 2004 Ne sírj, ha fáj a szíved!; 2005 Virágeső; 2007 Kislány ne légy szomorú!; 2008 Csak még egy csók. Ebben az időszakban ismerkedett meg Suzyval, ő lett az egyik háttértáncosa. 2009-ben elkészítették első közös lemezüket Románcok csillagai címmel, ezzel egyidőben megjelent Jolly Szívből szeretni című albuma is. Jolly minden kiadványa arany- vagy platinalemez lett.

Képgaléria

Koncertek

Nincs a közeljövőben koncertje ennek az előadónak.

Albumok

Ehhez az előadóhoz még egyetlen album sincs társítva.

Dalszövegek