Előadó
Regisztrálok
BELÉPÉS
E-mail cím
Jelszó

Elfelejtett jelszó

Szerkesztés

Jennifer Hudson

Alakulás éve: 2004   Weboldal       Facebook
Zenei stílus: R & B
Jennifer Kate Hudson (1981. szeptember 12. –) Oscar, Golden Globe és Grammy-díjas amerikai énekesnő, színésznő, modell.
 
Jennifer 7 évesen kezdett el énekelni egy templomi kórusban, hogy fejlessze a hangját, majd egy közösségi színház tagja lett. Felsőfokú tanulmányait a Langston University-ben kezdte, ám a honvágy és boldogtalanság miatt az első szemeszter után átjelentkezett a Kennedy-King College-be. Ennek ellenére mindig is tudta, mit akar kezdeni az életével. Hogy közelebb kerüljön nagy álmához, 2002-ben aláírta első lemezszerződését a Righteous Recordsszal. Jennifer kiemelt figyelmet kapott: színpadi mozgás elsajátítása, dalszerzés és interjúk sora várt rá. Hogy hírnevet szerezzen magának, jelentkezett az American Idol harmadik évadába, ahol meggyőzte a zsűrit. Nagy esélyesként indult, de csak a hetedik helyig jutott. Ennek ellenére nevét azóta sem felejtette el a világ.
 
782 színésznő közül őt választották ki Effie White szerepére, a Dreamgirls című filmben, ahol olyan sztárokkal szerepelt együtt, mint Beyoncé, Eddie Murphy és Jamie Foxx, mégis kiemelkedően jó kritikákat kapott. Összesen 29 díjat, és egy Oscart is bezsebelhetett. A Vogue 2007-es márciusi számával ő lett a 3. afroamerikai híresség, aki a magazin címlapján szerepel. 2008 májusában Louise szerepében tűnt fel a Szex és New York moziváltozatában, és azóta is folyamatosan forgat. Ugyanebben az évben debütált első szólóalbumával, ami stílszerűen a Jennifer Hudson címet kapta. 2011-ben új albummal, és teljesen új külsővel jelentkezett. A rengeteg edzésnek és diétának köszönhetően szupermodelleket megszégyenítő alakkal állt újra színpadra. Harmadik nagylemeze a JHUD 2014 őszén jelent meg.

Képgaléria

Koncertek

Nincs a közeljövőben koncertje ennek az előadónak.

Albumok

Ehhez az előadóhoz még egyetlen album sincs társítva.

Dalszövegek