Előadó
Regisztrálok
BELÉPÉS
E-mail cím
Jelszó

Elfelejtett jelszó

Szerkesztés

Fiesta

Alakulás éve: 1999       Facebook
Zenei stílus: Pop/Rock
A Fiesta egy magyar, latin stílusú popegyüttes. Az együttes két tagja, Knapik Tamás és Csordás Tibor, már régóta ismerték egymást. Karrierjük kezdetén mindketten rockzenét játszottak különböző együttesekben. A ’90-es években Tamás már egy karib-tengeri hajón is játszott egy szalonzenekarban és hosszú ideig Puerto Rico-ban élt, ahol megismerkedett a latinos dallamvilággal. Miután visszaköltözött Magyarországra, felkereste Csordás Tibort azzal a kéréssel, hogy közösen alapítsák meg a Fiesta zenekart. Tibornak nagyon megtetszettek a kintről hozott hanganyagok, így nem volt tehát nehéz rávenni arra, hogy a továbbiakban közösen zenéljenek. Céljuk, hogy a tradicionális latin-amerikai zenét a mai populáris irányzatokkal elvegyítve tegyék kedveltté hazánkban, úgy ahogy ez már a nemzetközi zenei életben oly sokaknak sikerült.
 
2000 januárjában jelent meg első kislemezük a Meddig tart? című dalból, melyhez videoklipet is forgattak. 2000 augusztusában az EMI Zenei Kft-hez szerződtek és még ez évben kijött két kislemezük a Jött veled a nyár és az Angelina című dalokból. 2001. március 21-én jelent meg első albumuk Hozzám tartozol címmel, amely szeptemberre elérte az aranylemez, később pedig a platinalemez minősítést. 2001 októberében jelent meg Az album negyedik kislemeze Nem mondtam el címmel, amelynek egyik nagy különlegessége, hogy Antonio Banderas legújabb filmjéhez, az Eredendő bűnhöz készült. A dalt az együttes énekese Bogics Enikővel duettben adta elő.
 
Ezután nem volt megállás, jöttek a maxik, a nagylemezek és a videoklipek. Albumaik sorra váltak arannyá, platinává és dupla platinává. Idő közben igen komoly rajongótáboruk alakult ki. Dalaikat a zenetévék és a kereskedelmi rádiók előszeretettel játszották.
 
2005-ben az Fiesta 5 éves fennállása alkalmából az együttes kiadott egy Best of albumot Fiesta: Best of címmel. Az albumon 15 dal hallható, 13 az csapat legnagyobb slágereiből (többek között: Angelina, Jött veled a nyár, Hasta Manana, A tiéd mindenem, Hola Mi Amor, Ebben az álomban, Mindig csak vártalak stb.), valamint két újdonság: A Lopott csókok című dal, amely egy lassú akusztikusabb, gitárközpontúbb dal, valamint a Szeret a nő, melyet Emilióval adtak elő.
 
A duó 2008-ban az Eurovíziós Dalverseny nemzeti döntőjébe is bekerült a Gyűlölve szeretni című dallal, amely beharangozója volt a hatodik albumuknak a Lehet, hogy álomnak. A dalt a világhírű Romano Drom együttes énekes/gitárosával, Kovács Antallal készítették el.
 
Csordás Tibor és Knapik Tamás útjai 2012-ben különváltak, az együttes feloszlott. 2013-tól Tamás és a banda zenészei új énekessel névváltoztatás nélkül vitték tovább a Fiestát.
 
A zenekar tagjai:
 
Knapik Tamás-gitár
Kocsis Renáta-ének

Angel Miguel EL Chino-
ének, percussion
Demko Gergely-zongora
Vermes Gábor-basszusgitár
Kaszás Péter- dob

Képgaléria

Koncertek

Nincs a közeljövőben koncertje ennek az előadónak.

Albumok

Ehhez az előadóhoz még egyetlen album sincs társítva.

Dalszövegek