Előadó
Regisztrálok
BELÉPÉS
E-mail cím
Jelszó

Elfelejtett jelszó

Szerkesztés

Daughtry

Alakulás éve: 2006   Weboldal       Facebook
Zenei stílus: Pop/Rock
Christopher Adam Daughtry amerikai énekes, dalszerző 1979. december 26-án született Roanoke Rapidsban. Chris 14 éves koráig Laskerben élt, a zenéléssel 16 évesen kezdett el komolyan foglalkozni. Gitárórákat vett Matt Jaggertől, és egy középiskolai zenekar, a Cadence énekese lett. Egy albumuk jelent meg All Eyes on You címmel 1999-ben. 2005-ben egy másik rock bandához csatlakozott, az Absent Elementhez. Ezekkel az együttesekkel nem érte el a várt sikert, így 2006-ban jelentkezett az American Idol ötödik szériájába. A válogatón Simon Cowell nemet mondott a produkciójára, Chris azonban így is tovább jutott, hála Paula Abdul és Randy Jackson bizalmának. A versenyt nem sikerült megnyernie, a 4. helyen zárt.
 
Kiesése után az RCA Records lemezszerződést ajánlott neki, így létrejött a Daughtry rock zenekar. Debütáló korongjuk a Daughtry a történelem leggyorsabban fogyó rock lemeze lett. 5 héttel a megjelenése után már több mint 1 millió példányban kelt el. A banda eddigi pályafutása alatt négy stúdiólemezt és egy best of albumot adott ki (Daughtry, Leave This Town, Break The Spell, Baptized, It's Not Over... The Hits So Far), begyűjtöttek 4 Grammy-díj jelölést, nyertek 4 American Music Awards-ot, 8 millió nagylemezt és 22 millió kislemezt adtak el világszerte.

 

Képgaléria

Koncertek

Nincs a közeljövőben koncertje ennek az előadónak.

Albumok

Dalszövegek