Előadó
Regisztrálok
BELÉPÉS
E-mail cím
Jelszó

Elfelejtett jelszó

Szerkesztés

Clean Bandit

Alakulás éve: 2009   Weboldal       Facebook
Zenei stílus: Dance
A Clean Bandit 2009-ben alakult az angliai Cambridge-ben, tagjai Jack Patterson, Luke Patterson, Grace Chatto és Milan Neil Amin-Smith. Megkapó folkos-neoromantikus zenéik stílusa a deep house világához közel álló, finom hangolású elektronika és a klasszikus vonós, illetve fúvós hangszerek keltette varázslat egyedülálló fúziója.
 
Wayne Dean producer fedezte fel őket, első single-jük, a 2012 decemberében megjelent A+E rögtön felkerült a brit slágerlistára. Az A+E-t a cambridge-i szupermodell, Lily Cole bevonásával készült UK Shanty videója követte, majd a Mozart's House című dallal jelentkeztek, amely bekerült a legjobb húsz közé a brit charton, de utódját, a Dust Clears-t is magasan jegyezték a listákon. A Jesse Glynne-nel közös Rather Be-vel már a csúcsokat is sikerült meghódítaniuk, a Sharna Bass vokáljával színesített Extraordinary pedig már bemutatkozó albumuk, a New Eyes érkezését készítette elő, amely 2014 júniusban jelent meg az Atlantic Records gondozásában. Chatto és Jack Patterson a zenélés mellett saját filmgyártó céget is fenntart; a Cleanfilm készíti az együttes klipjeit és tehetséges filmeseknek, illetve zenészeknek biztosít lehetőséget az alkotásra-kibontakozásra. 

Képgaléria

Koncertek

Nincs a közeljövőben koncertje ennek az előadónak.

Albumok

Dalszövegek

  • 1
  • 2
  • Oldalak száma: 2