Előadó
Regisztrálok
BELÉPÉS
E-mail cím
Jelszó

Elfelejtett jelszó

Szerkesztés

Christina Aguilera

Alakulás éve: 1998   Weboldal       Facebook
Zenei stílus: Pop/Rock
Christina Maria Aguilera (Staten Island, New York, 1980. december 18.) Grammy-díjas amerikai énekesnő, színésznő és dalszerző.
 
Christina atyai ágon ecuadori származású, a zenei tehetséget zongoraművész édesanyjától örökölte. Világszerte turnézó édesanyjával a világ számos országába eljutott már serdülőként, s klasszikus zenét játszó anyja példája nyomán mindig is a színpadra vágyott. A televízióban először a Star Search program jelöltjeként mutatkozott be, majd 12 éves korában szerepelt a Disney Channel Mickey Mouse Show című showműsorában 1994-ig.
 
1998-ban miután elkészítette a Mulan című Disney rajzfilm betétdalát, a Reflection című felvételt, az énekesnő lemezszerződést kötött az RCA Records kiadóval. Nevét viselő első albuma 1999-ben jelent meg, s megkapta az év felfedezettjének járó Grammy-díjat. Az album vezette a Billboard 200-as listáját, a lemez több dala a Billboard Hot 100 lista első helyén végzett. Ezt követően latin pop albuma (Mi reflejo, 2000) és számos duett hozta meg a világhírt. Harmadik stúdióalbuma, egy karácsonyi album, a My Kind of Christmas 2000-ben jelent meg. 2002-ben miután menesztette menedzserét, átvette negyedik, Stripped című nagylemezének kreatív irányítását. Az albumról megjelent második maxi, a Beautiful mindamellett, hogy a kritikusok között széles körben elismerést váltott ki, a dallal Christina a 2004-es Grammy-díjátadón megnyerte a legjobb női popénekesnek járó díjat is. Ötödik stúdióalbumáról a 2006-os Back to Basicsről három világsláger került kiadásra, az Ain't No Other Man, a Hurt, valamint a Candyman című felvételek. Az énekesnő hatodik nagylemeze a Bionic 2010 júniusában jelent meg. A hosszú szünetet követő nagylemez végül kereskedelmileg rosszul teljesített az albumot követő kislemezekkel együtt. 2011-ben Aguilera ismét világsikert ért el, mikor a Maroon 5 együttessel közösen kiadta a Moves Like Jagger kislemezt. A dal számos országban vezette a toplistát, többek között az Egyesült Államokban is, ahol a felvételnek köszönhetően ötödik Billboard Hot 100 listavezető dalát szerezte meg. Hetedik nagylemeze 2012 novemberében jelent meg Lotus címmel. Az első kislemez, a Your Body az albumot megelőzve még szeptemberben került kiadásra. A Let There Be Love című dala 2013-ban a Billboard dance-listájának éllovasa volt.
 
Első számú példaképe Etta James, de saját bevallása szerint sokat tanult Aretha Franklintől, Whitney Houstontól, Madonnától és Nina Simonetól is. Amióta énekel rendkívül sok stílusban jeleskedett a poptól, a rockon, a rhythm and blueson, a blueson, jazzen át a latin zenéig. Nem idegen tőle a hip hop és a dance stílus sem. Duettezett többek között Andrea Boccellivel, Elton Johnnal, Herbie Hancockkal, Madonnával, Mick Jaggerrel, Dr. Johnnal, Enrique Iglesiasszal, Missy Elliotttal, Tony Bennettel, Stinggel és Britney Spearsszel. Albumaiból több mint 50 millió kelt el világszerte, ebből 18 millió csak az Usában. A Rolling Stone magazin az 58. helyre sorolta a minden idők legjobb énekeseinek listáján.
 
Az ének mellett film és televíziós karrierbe is kezdett. A The Voice tehetségkutató zsűritagja, s szerepelt számos más televíziós műsorban. Filmjei közül a legutóbbit, a Divát 2010-ben mutatták be. Karrierje során számos díjat és elismerést kapott. Az énekesnő eddig 6 Grammy-díjat nyert. Négyet szóló énekesként, kettőt pedig közreműködésért. 2010-ben csillagot kapott a Hollywoodi hírességek sétányán.

Képgaléria

Koncertek

Nincs a közeljövőben koncertje ennek az előadónak.

Albumok

Ehhez az előadóhoz még egyetlen album sincs társítva.

Dalszövegek