Előadó
Regisztrálok
BELÉPÉS
E-mail cím
Jelszó

Elfelejtett jelszó

Szerkesztés

Chase

Alakulás éve: 2016       Facebook
Zenei stílus: Pop/Rock
Csípő Koppány Kecskeméten született 1994.01.31-én és Nagykőrösön élt 18 éves koráig. Gyermekkora óta énekel, anyai ágról a nagymamája ének-, zongoratanár volt, tőle kezdett tanulni énekelni. A Názáret Római Katolikus Óvodába járt, gyakran énekelt a templomban. Később a Petőfi Sándor Általános Iskolába került, ahol felvételt nyert az ének tagozatos osztályba. A város által szervezett néptáncversenyeken, fellépéseken is szerepelt. Már általános iskolában indult népdaléneklési versenyeken, ahol városi, megyei és országos helyezést is elért. Tizenkét évesen került Kecskemértre a Bányai Júlia nyolcosztályos Gimnáziumba, ahol a kórus tagja volt, iskolai fellépéseken és műsorokon énekelt. Járt zeneiskolába, hangszereken tanult, hegedűn, klarinéton és szaxofonon, mindegyiken két évig. Gimnáziumi tanulmányai alatt több amatőr színházi darabban szerepelt mellyel az országban több helyen fellépett.
 
Nagy szerepet játszott emellett az életében a tánc. Gyermekkora óta sportolt, azonban tizenöt éves korában komolyan elkezdett foglalkozni a tánccal. A hip hop mellett, amellyel országos versenyeket és Európa bajnokságot nyert, több kortárs és balett- továbbképzésen vett részt, amely által Budapestre került, így elvégezte a Táncpedagógusok Országos Szövetségének Modern- Kortárstánc képzését, ahol olyan szakmában elismert emberektől tanult, mint Földi Béla, Szalay Tamás, Vass Andrea, Holb Ibolya, Lakatos János és Szollás Erzsébet. Szakdolgozatát Art Jazzből írta, Földi Bélánál, a Budapest Táncszínház igazgatójánál melyre jeles érdemjegyet kapott. Eközben Kecskeméten járt a Kodály Zoltán Zeneiskolába, ahol klasszikus éneket tanult Hajdú Katalinnál. Tizennyolc évesen került föl Budapestre, ahol a Budapesti Gazdasági Egyetem külkereskedelmi karán végzett nemzetközi gazdálkodás angol nyelvű képzésen.

Képgaléria

Koncertek

Nincs a közeljövőben koncertje ennek az előadónak.

Albumok

Ehhez az előadóhoz még egyetlen album sincs társítva.

Dalszövegek