Előadó
Regisztrálok
BELÉPÉS
E-mail cím
Jelszó

Elfelejtett jelszó

Szerkesztés

ByTheWay

Alakulás éve: 2013   Weboldal       Facebook
Zenei stílus: Pop/Rock
A formáció eredeti tagjai két X-Faktor válogatón ismerkedtek meg 2011-ben és 2012-ben, végül négyes felállásban a 2013-as szériában arattak komolyabb sikert: 2. helyezést érték el, ezzel népszerű fiúcsapattá váltak. Az alapítók közül Rétvári Péter még a tehetségkutatós siker előtt, Patocska Olivér pedig utána hagyta el a csapatot, így azóta trióban járják az országot.
 
2013-ban szerezték első komolyabb díjukat a Bravo Ottón, ahol ők lettek az “Év felfedezettjei”, 2014 decemberében pedig megjelentették első albumukat is … for life címmel. Vavra Bence 11 évig tanult zongorázni és közgazdásznak tanul, Szikszai Péter teniszedzői, hangtechnikus és közgazdász végzettséggel is rendelkezik, Feng Ya Ou Ferenc pedig klasszikus kürt szakon szerzett diplomát.

Képgaléria

Koncertek

Nincs a közeljövőben koncertje ennek az előadónak.

Albumok

Ehhez az előadóhoz még egyetlen album sincs társítva.

Dalszövegek