Előadó
Regisztrálok
BELÉPÉS
E-mail cím
Jelszó

Elfelejtett jelszó

Szerkesztés

Budapest Bár

Alakulás éve: 2007   Weboldal       Facebook
Zenei stílus: Egyéb zene
A Budapest Bár az utóbbi évek egyik legeredetibb és legérdekesebb zenei vállalkozásába fogott, amikor 2007-ben Farkas Róbert zenekara köré gyűjtötte a magyar rockzene kultikus alakjait. Az eredetileg egyetlen lemezre összeállt alkalmi csapat azóta is sikerrel koncertezik színházakban, fesztiválokon és rendezvényeken egyaránt. Filmslágereket, kuplékat, táncdalokat és egyéb híres dalokat dolgoznak fel mívesen hangszerelt cigányzene kíséretében, újrahangolva sokak által ismert dallamokat, vagy akár rég elfeledett kincsekre bukkanva.
 
Zenekar
 
Farkas Róbert
zenekarvezető, hegedű, gitár
 
Farkas Róbert a Zeneakadémián végzett. Karrierjét a 100 tagú Cigányzenekarban kezdte, akikkel már nagyon fiatalon beutazta a világot. Az utazások során szerzett nyitottsága később arra késztette, hogy a klasszikus zenei irányzatoktól távol eső világokat is kipróbáljon: játszott balkáni zenét, autentikus cigányzenét és rockzenét is. A hegedű és gitár mellett még harmonikán és zongorán is játszik. Robi 2007-ben alapította a Budapest Bárt.
 
Farkas Mihály
cimbalom
 
Farkas Mihály szintén a Zeneakadémián végzett. Elsőként a Rajkó Zenekarban játszott. Amellett, hogy kiváló cimbalmos, zeneszerzéssel és hangszereléssel is foglalkozik. Zenei műveltsége és érdeklődése rendkívül sokoldalú, abszolút hallásával, zeneelméleti tudásával kivívja a legnagyobbak elismerését is.
 
Farkas Richárd
bőgő
 
Farkas Richárd a csapat legfiatalabb tagja, Misi öccse. A többiekkel ellentétben ő nem iskolában, hanem idősebb barátaitól tanulta meg a zenélés fortélyait. A Budapest Bárban a sok próbának és koncertnek köszönhetően nagyszerű bőgőssé vált az évek során.
 
Ökrös Károly
harmonika, zongora
 
Ökrös Károly zenészcsaládból származik, és Farkas Robival a Zeneakadémián ismerkedett meg. Hatalmas kottagyűjteményének és éjszakai muzsikálásainak köszönhetően nincs olyan dallam amelyet ne ismerne. Mindegy, hogy kis éttermekben, vagy nagy koncerttermekben játszik, zene iránti szeretete mindenütt megmutatkozik.
 
Kisvári Ferenc
dob
 
Kisvári Ferenc eddigi karrierje során lényegében minden magyar zenésszel játszott már együtt. Kipróbálta magát jazz, pop, rock zenekarokkal is, és mindenféle zenei stílusban otthon van. A doboláson kívül zeneszerzéssel is foglalkozik: televíziós műsorokhoz ír időnként zenét. 2011-ben csatlakozott a Budapest Bárhoz, tovább gazdagítva az egyébként is színes csapatot.
 
Énekesek
 
Behumi Dóri
énekesnő
 
Behumi Dóri a Zeneművészeti Főiskola jazz tanszakán végzett, ahol éneket és fuvolát tanult. Korábban a rendkívül népszerű Jazz + Az egyik dívája volt. Dóri 2009-től tagja a Budapest Bárnak, az egyik legtöbbet szereplő énekes. Az éneklés mellett fuvolán is játszik.
 
Németh Juci
énekesnő
 
Németh Juci zenetanárként végzett. Énekesi karrierje az Anima Sound Systemben kezdődött, amely az elektronikus zene úttörőjének számított Magyarországon. Saját rockzenekara volt Nemjuci néven, új projektje pedig az énekesnő – duett, a Hey Honey. Juci kezdetektől tagja a Budapest Bárnak.
 
Rutkai Bori
énekesnő
 
Rutkai Bori nemcsak énekes, hanem képzőművész is. A Képzőművészeti Egyetem média tanszakán végzett. Jelenleg a Specko Jedno zenekar vezetője, amely a dalszövegeivel, dallamvilágával a legkisebbeket is elvarázsolja a rendszeresen tartott gyerekkoncerteken. Bori sokoldalú, színes személyisége és szövegeinek költőisége miatt az alternativ zenei élet egyik legizgalmasabb szereplője.
 
Ferenczi György
énekes, szájharmonika
 
Ferenczi György az éneklés mellett a szájharmonika nagymestere is: ez utóbbival világbajnokságot is nyert már. Jelenleg a Rackajam zenekar vezetője, amellyel nemcsak különleges hangulatú koncerteket adnak, de Petőfi verseit is megzenésítették egy külön műsor keretében.
 
Frenk
énekes
 
Frenk a róla elnevezett zenekar vezetője, az éneklés mellett kiváló dobos, valamint gitáros is. Karakteres egyéniségével és különleges hangjával üde színfoltja a Budapest Bárnak és a magyar zenei életnek. A Hiperkarma zenekarnak is tagja, korábban ott is dobolt, az utóbbi időkben gitáros-énekes szerepben tűnt fel a koncerteken.
 
Keleti András
énekes
 
Keleti András a Colorstar énekese, zeneszerzője, amelynek zenei világa talán legtávolabb esik a Budapest Bártól az énekesek zenekarai közül, mivel pszichedelikus-elektronikus zenét játszik. Andrisnak viszont az a műfaj, és a Budapest Bárban énekelt dalok is egyaránt jól állnak. Az “átszellemülést” talán az is segíti, hogy időnként színészi szerepeket is vállal kisebb darabokban.
 
Kiss Tibor
énekes
 
Kiss Tibor a Quimby zenekar frontembere, zeneszerzője, szövegírója, a magyar underground zenei világ egyik legnagyobb sztárja. Dalszövegei az elmúlt 20 évben beépültek a zeneszerető magyar közönség emlékezetébe, egyes számait több zenekar is feldolgozta. A Képzőművészeti Egyetemen végzett, festőként több kiállítása is volt már, és megjelent egy verseskötete is a saját grafikáival színesítve.
 
Kollár-Klemencz László
énekes
 
Kollár-Klemencz László a Kistehén zenekar alapítója, énekese, gitárosa, zeneszerzője. A zene mellett filmkészítéssel és irodalommal is foglalkozik. Nemrégiben jelent meg szólólemeze Legesleges címmel. A Kistehén animációs filmek egyik alkotója, valamint a Budapest Bár Szilvafácska című klipjének is rendezője.
 
Lovasi András
énekes
 
Lovasi András a Kispál és a Borz zenekarral lett ismert, a zenekar alapítója, a mindenki emlékeiben élő dalok szövegírója és zeneszerzője is egyben. Jelenleg a Kiscsillag nevű, saját maguk által hobbizenekarnak hívott rockbandával hódítja meg a fiatalabb közönséget. A magyar kultúrához való hozzájárulásáért 2009-ben Kossuth díjat kapott.
 
Szűcs Krisztián
énekes
 
Szűcs Krisztián a Heaven Street Seven (HS7) frontembere, szövegírója és dalszerzője. A gitárpop stílust Magyarországon legjelesebben képviselő zenekar 15 éves fennállása óta rengeteg slágerrel gazdagította a zenei palettát. Krisztián írta a Budapest Bár első saját számát Húszezer éjszakás kaland címmel, mely 2014 egyik magyar nyári slágere lett.
 
Mező Misi
énekes
 
Mező Misi a rendkívül népszerű Magna Cum Laude zenekar énekese, frontembere. 2014-ben csatlakozott a Budapest Bár énekeseihez.
 
Tania Saedi
énekesnő
 
Az osztrák – perzsa énekesnő elsősorban a bécsi elektronikus színtéren ismert, kitűnő énekesnő, zongorista és dalszerző. A Budapest Bár 2012-ben dolgozott vele először a londoni Olimpiai Játékokhoz kapcsolódó zenei fesztiválon, azóta rendszeresen vendége a zenekarnak.

Képgaléria

Koncertek

Nincs a közeljövőben koncertje ennek az előadónak.

Albumok

Dalszövegek