Előadó
Regisztrálok
BELÉPÉS
E-mail cím
Jelszó

Elfelejtett jelszó

Szerkesztés

Breaking Benjamin

Alakulás éve: 1998   Weboldal       Facebook
Zenei stílus: Hard & Heavy
A Breaking Benjamin egy Wilkes-Barre-ből (Pennsylvania) származó amerikai rockegyüttes.
 
A Breaking Benjamin létrejötte előtt Benjamin Burnley szólóénekes volt. Az együttes neve onnan ered, hogy Ben egy Nirvana dal előadása közben véletlenül fellökte és eltörte azt a mikrofont, amit kölcsönbe kapott. Az eszköz eredeti tulajdonosa felsétált a színpadra és ezt mondta: „Szeretném megköszönni Benjaminnek, hogy eltörte a kib***ott mikrofonomat.”
 
1998-ban Burnley és az egykori szólógitáros Aaron Fink összejöttek (Nick Hooverrel és Chris Lightcappel kiegészülve), hogy megalakítsák a Breaking Benjamint. Kis idő múlva azonban Ben szeretett volna másba is belekóstolni, ezért Kaliforniába ment, hogy új zenei anyagokkal kísérletezzen. Végül visszament Pennsylvaniába, és egy rövid kitérő után – ami alatt az együttest Plan 9-nak hívták – a Breaking Benjamin megkezdte pályafutását.

A Breaking Benjamin először önerőből adott ki egy, a zenekar nevét viselő kislemezt; majd, mivel a lemezből mind a 2000 legyártott példány elkelt, a Hollywood Records 2002-ben leszerződtette őket. Az együttes ezután, 2002 augusztusában kiadta első valódi debütáló albumát, a teljes hosszúságú Saturate-et.
 
A banda a mai napig öt stúdióalbumot és egy válogatáslemezt adott ki. A Saturate és a Dear Agony arany, míg a We are not alone és Phobia platina minősítést ért el Amerikában.

Képgaléria

Koncertek

Nincs a közeljövőben koncertje ennek az előadónak.

Albumok

Dalszövegek