Előadó
Regisztrálok
BELÉPÉS
E-mail cím
Jelszó

Elfelejtett jelszó

Szerkesztés

Blondie

Alakulás éve: 1974       Facebook
Zenei stílus: Pop/Rock
A Blondie amerikai rockegyüttes, amely az 1970-es évek második felében vált híressé, és világszerte több mint 40 millió albumot adott el.
 
A banda az amerikai punk rock és new wave zene elterjedésének egyik úttörője volt. Első két albumuk a keményvonalas punk és new wave elemeket ötvözte, és bár már ezekkel az albumokkal elértek bizonyos sikereket, egészen az 1978-as Parallel Lines albumukig underground zenekarnak számítottak. Az ezt követő években könnyedebb hangvételre váltottak, sláger kislemezek sorozatát jelentették meg, és disco, pop, valamint reggae elemekkel vegyítették hangzásukat.
 
A formáció énekesnője Debbie Harry nagy népszerűségre tett szert, sztárstátuszában elhomályosította a zenekar többi, egyenrangú tagját, ez végül feszültséghez vezetett az együttesen belül. A rosszul sikerült The Hunter album és Chris Stein gitáros betegségének következtében az együttes 1982-ben feloszlott. Miközben a tagok szólóterveiket valósították meg, az évek során a Blondie elismertsége egyre nőtt, így 1997-ben újra összeálltak, és 1999-ben még egy listavezető kislemezt is megjelentettek. Az együttes a mai napig koncertezik és zenél. 2006-ban beiktatták őket a Rock and Roll Hall of Fame-be.

Képgaléria

Koncertek

Nincs a közeljövőben koncertje ennek az előadónak.

Albumok

Ehhez az előadóhoz még egyetlen album sincs társítva.

Dalszövegek