Előadó
Regisztrálok
BELÉPÉS
E-mail cím
Jelszó

Elfelejtett jelszó

Szerkesztés

Babarci Bulcsú

Alakulás éve: 1994       Facebook
Zenei stílus: Egyéb zene
Babarci Bulcsú több mint két évtizede zenél aktívan, ír dalokat, muzsikát, dalszövegeket. A TükeZoo duónak nyolc éven át volt dalszerző-frontembere, ez idő alatt szép sikereket élhettek meg (2013 Veszprémi Utcazene Fesztivál szakmai zsűri díj; 2014 Kalap Kabát első díj; rendszeres meghívott fellépések a Quimby, HS7 és Vad Fruttik zenekarok társaságában, vagy a Kiscsillag és Péterfy Bori előtt). Bulcsú emellett írt szöveget a Ladánybene 27-nek, Petruska Andrást első lemeze óta segíti társszerzőként, a Bóbita Bábszínház színpadi produkcióihoz 2014-ben és 2016-ban komponált zenét. 2017 tavaszán jelenik meg első, fogyasztáskritikus szólóalbuma. Kerek egy év visszavonulás és alkotói munka eredménye 12 dal, melyek új lendületet adnak elhivatásának és – remélhetőleg – a jövőben sok más hasonlóan gondolkodó útkereső embernek is.

Képgaléria

Koncertek

Nincs a közeljövőben koncertje ennek az előadónak.

Albumok

Ehhez az előadóhoz még egyetlen album sincs társítva.

Dalszövegek