Előadó
Regisztrálok
BELÉPÉS
E-mail cím
Jelszó

Elfelejtett jelszó

Szerkesztés

AWS

Alakulás éve: 2006       Facebook
Zenei stílus: Metal
Az AWS zenekar 2006-ban alakult Budakeszin. Az alapító tagok: Siklósi Örs énekes, Brucker Bence és Kökényes Dániel gitárosok és Veress Áron dobos, akkor még tinédzserek voltak.
 
Zenéjük mára jóval érettebb, mint a kezdeti időszakban. 2011-ben jelent meg első lemezük Fata Morgana címmel. Nem csak a közönség, a szakma is díjazta a fiatal zenészeket: az AWS 2011-ben az MTV Brand New győztes zenekara lett. 2012-ben Világposztolás című dalukkal megnyerték az Instrumentweb által meghirdetett Null-sík zenei díjat is. Ugyanebben az évben meghívást kaptak az MR2 Petőfi Rádió Akusztik című műsorába is. 
 
Az AWS következő nagylemeze 2014-ben jelent meg Égésföld címmel, ekkor a zenekar már olyan magyar bandákkal turnézott együtt, mint a Subscribe, a Blind Myself vagy a Road. 2016-ban jelent meg a Kint a vízből című lemezük, amely további népszerűséget hozott számukra. 2017 elején csatlakozott a zenekarhoz Schiszler Soma, aki az AWS tagjai szerint teljesen új látásmódot és lendületet hozott a csapatba. 
 
Az AWS A Dal 2018-as showműsorába a Viszlát nyár című dalával nevezett. A döntőben a zsűri a negyedik helyen juttatta őket tovább a szuperfináléba, ahol a legtöbb nézői szavatotot begyűjtve nyertek, és képviselhették hazánkat a 63. Eurovíziós Dalfesztiválon, Lisszabonban. A banda tizedikként jutott tovább a második elődöntőből, majd a május 12-én rendezett döntőben 93 ponttal a 21. helyen végzett.

Képgaléria

Koncertek

Nincs a közeljövőben koncertje ennek az előadónak.

Albumok

Dalszövegek

  • 1
  • 2
  • Oldalak száma: 2