Előadó
Regisztrálok
BELÉPÉS
E-mail cím
Jelszó

Elfelejtett jelszó

Szerkesztés

ABBA

Alakulás éve: 1972   Weboldal       Facebook
Zenei stílus: Pop/Rock
Az ABBA svéd popegyüttest 1972-ben alapította Agnetha Fältskog (Anna), Björn Ulvaeus, Benny Andersson és Anni-Frid Lyngstad (Frida). Az ABBA nevet Stig Anderson találta ki a tagok nevének kezdőbetűiből (Agnetha, Björn, Benny, Anni-Frid). Az első "B" tükörképként írva összetéveszthetetlenné tette, könnyen megjegyezhető, s bárki számára könnyen kimondható, rögtön le is védették.

A tagok profi zenészek voltak már az ABBA előtt is. Benny és Björn saját zenekarában énekelt és zenélt. Agnetha és Frida sikeres szólókarriert tudhattak maguk mögött. A hetvenes évek elején kezdődtek a közös munkák, ahol a dalokat és a dalszövegeket főleg Björn és Benny írta. A sláger gyártásban pedig Stig Anderson (1931–1997) menedzser keze is alaposan benne volt. A közös munka eredménye az egyre jellegzetesebb hangzásvilágú, szerethető, jól eladható zene lett. Az énekesnők eltérő hangszínnel - Agnetha szoprán, Frida mezzoszoprán - jól kiegészítik egymást.
 
1974-ben váltak világszerte ismertté, amikor Waterloo című dalukkal megnyerték az Eurovíziós Dalfesztivált, és attól kezdve éveken át uralták a különböző országok toplistáit. Legnagyobb slágereik, melyek a kezdeti sikert követték: S.O.S., Mamma Mia, Fernando, Dancing Queen, Money, Money, Money, Knowing Me, Knowing You, Voulez-Vous, The Winner Takes It All.
 
Az ABBA tekinthető az első profi módon menedzselt popcsapatnak. Ők készítették az első, mai szemmel kezdetleges videoklipeket is, amelyek hozzájárultak az együttes népszerűsítéséhez. Nagyszabású koncertkörutak, évente új nagylemez, mindegyiken több nagy sláger jellemezte fennállásuk évtizedét. Fellépő ruháik akkoriban kissé extravagánsnak, később inkább mókásnak tűntek. Népszerűségük sok országban nagyobb volt, mint hazájukban. Legtöbb daluk angol nyelvű, de közülük sok eredetileg svédül íródott. Énekeltek még spanyolul, németül, franciául is.
 
Pályafutásuk során több mint 100 dalt jelentettek meg és kb. 400 millió lemezt adtak el. Noha a kritikusok zenéjüket sokszor nevezik „glamour-popnak", az mégis időtállónak bizonyult, hiszen évtizedek elteltével is széles körben ismert és kedvelt. Sikereikben annak is szerepe van, hogy zenéjük minden generáció számára befogadható és élvezhető. Az ABBA minden idők egyik legnépszerűbb együtteseként állandó viszonyítási alap, legenda lett.

Képgaléria

Koncertek

Nincs a közeljövőben koncertje ennek az előadónak.

Albumok

Dalszövegek

  • 1
  • 2
  • Oldalak száma: 2