Dalszöveg
Regisztrálok
BELÉPÉS
E-mail cím
Jelszó

Elfelejtett jelszó

Szerkesztés

Nagymama karácsonyra

Zenei stílus: Gyerek/Családi Kiadás éve: 2017
Előadó: Petruska

Zeneszerző:
Dalszövegíró: Grecsó Krisztián
Imre Lajos szigetelőszalaggal rögzítette a lombfűrészt a seprűnyélre, ráment a délután. Nehéz volt kitalálni, hogy álljon. Merőlegesen lett volna a legjobb, akkor flottul le lehet vágni vele az utcai fenyő csúcsát, de így, hosszában nem volt praktikus. Úgy nézett ki, mint egy kiegyenesített kasza. „Dózsa katonája vagyok én”, kuncogott magában, és már előre élvezte Özvegy Barnáné dühöngését.
 
Mit fog szólni a vénasszony, ha meglátja a megcsonkított fenyőjét?! Az advent első hetében találta ki zord bosszúját. Barnáné kisajátította magának a társasház utcafronti virágágyásait és fákat. Régen minden lakó – legfőképpen ő – kapálgatott keveset a sorok között. Ez idén ősszel már Barnáné privilégiuma lett. Imre Lajos megtorlást eszelt ki: kárt fog tenni a puccos kertben! Az asszony összeroppan, ha meglátja a felében elvágott fenyőfát. Csak azt nem tudta, hogyan csinálja. Karácsony délutánján lélek sem mozdul az utcában, de a szemek és fülek nyitva vannak. És ő, frissnyugdíjas postaigazgató nem bukhat le!

Kitalálta, hogy első emeleti lakása ablakából fog lenyúlni. Madzagot köt a csúcsra, majd egy botra erősített fűrésszel elvágja a törzset. Aztán behúzza a zsákmányt a konyhaablakon át. Mindezt a szenteste korai vaksötétjében, mikor még nem kapcsolódik föl a közvilágítás. Sokkal többet szenvedett a fenyőcsúcs levágásával, mint gondolta. Meghűlt, és az ingyen lett karácsonyfa mellett sem fűtötte a káröröm. Rosszul aludt. Nehéz szívvel várta a reggelt, elképzelte, hogy Barnáné jajveszékel az utcán.

Déltájban már nyugtalan volt, egyre rosszabb bőrben, szúrt a torka, égett a háta és a tüdeje, percenként fújta az orrát. Ivott egy meleg teát. Hallgatózott.

A földszintről jajveszékelés helyett tányércsörgés és önfeledt nevetgélés hallatszott fel. Lüktetni kezdett a feje, köhögő roham tört rá, amikor csöngettek. Barnáné kivirulva állt az ajtóban.

– Képzelje – mondta az asszony, valaki félbevágta az utcai fenyőt az ablakom előtt!

A nyugdíjas postaigazgató zavartan tagadott, micsoda feltételezés, ő nem látott semmit.

– De én igen! – mondta egészen halkan Barnáné. – Ez a fenyő takarta el eddig a konyhai ablakom elől a kilátást. És én ma megláttam a fiamat meg az unokámat az utcán!

A férfi nem értette, mi történt, szégyenkezve fogadta el Barnáné meghívását a karácsonyi ebédre. Odalent paprikás lisztbe forgatott sült ponty illatozott, a gázon lassan melegedett a töltött káposzta. A kancsóban fahéjas forralt bor, az asztalon damasztterítő, házi sütésű, aranybarna bejgli, vastagon diós és mazsolás-mákos töltelékkel. Egy fiúcska a térdéhez tolatott háromkerekű biciklijével. Az asztalnál egy fiatalasszony és egy jól megtermett, pocakosodó férfi. Imre Lajos be akart mutatkozni nekik, de a férfi kéznyújtás helyett megölelte.

– Nem ismer meg? – kérdezte. Imre Lajos zavarában ivott egy korty forró, erős bort. Égette a torkát, de vérré vált benne, mindjárt jobban lett. Nem tudott gondolkodni.

– Barna Gábor vagyok – mondta a férfi, és lopva az anyjára nézett. – Maga vágta félbe a fenyőt? – kérdezett és nevetett.

Imre Lajos kimérten tagadott, a fejét ingatta. Barnáné szemében meghízott egy könnycsepp, kipukkadt, aztán a vékony könnypatak leszaladt az arcán.

– Tíz éve nem jártak nálam a fiamék! És most megláttam őket az ablakból – mondta. – Soha ennél szebb ajándékot nem kaptam!

Sokan voltak a konyhában, Imre Lajos kilépett az étkezőbe, a kilátás tényleg jobb lett, látszott szemben a járda, bambult kifelé, közben próbálta felidézni, mi is lehetett az a bagatell félreértés, ami miatt a szomszéd asszony ennyi ideje nem beszélt a fiával.

– Te ki vagy? – kérdezte a gyerek, és áthajtott a kisbiciklivel a lábán.

– A postás – felelte.

A gyerek felnézett.

– Hol a ruhád? Meg a táskád? Meg a lyukasztód?

– Lyukasztója a vasutasoknak van – mondta ő.

– De akkor sincs ruhád. Miért?

– Mert nyugdíjas vagyok – mondta Imre Lajos, és hogy el ne sírja magát, felkapta a gyereket.

– Mit csinálnak a nyugdíjas postások? – kérdezte a gyerek. Imre Lajos azt akarta válaszolni, hogy fát vágnak, ablakból, mert az jól megy nekik, de ekkor belépett a szomszédasszony, asztalon a leves.

– A te Jézuskád mit hozott nekem? – kérdezte tőle pimaszul a kisfiú. Imre Lajos, hogy meg ne lássák a könnyeit, még egyszer kinézett a derekánál kettémetszett, utcai fenyő csonkjára.

– Egy nagymamát – mondta egészen halkan.

Képgaléria

Albumok

Dalszövegek