Én fogtam kezed,
amíg bírtam veled,
tudom beteges tánc,
a kezemen lánc.

A földhöz kötve börtönödben

untam már, tudhatnád.
Én ordítok mindig, tudtad

nem bírom egy helyben,

szívem úgy száll.
Ha nekem is jár

egy cseppnyi mámor,

egy percnyi száguldás.
Amikor az érzés hív,

amikor a vágy szólít,

tudom azt:

kérdés nincs többé már.

Elég volt, hogy folyton vádolsz,

feldúlt szívem nem rád vár,

hát felejts el, majd mással játszol,

késő most meg bánd.
Elég volt, már nem kell átkozz,

rejtsen el a távolság.
Én leléptem, már másra vágyom,

bár úgy fáj.

Untam, feledem a múltam, menekülök,

máshol vár, ki mosolyog rám.
Ki bízik bennem

minden percben bárhol jár ájájáj...

Már átlátok,
átlátszóan álcázod,
tudd meg, hogy sose versz át,

a szereped gáz.
Térj magadhoz,
én úgysem várok rád!

Amikor az érzés hív,
amikor a vágy szólít,
tudom azt:kérdés nincs többé már.

Elég volt, hogy folyton vádolsz,
feldúlt szívem nem rád vár.
Hát felejts el,
majd mással játszol,
késő most meg bánd.

Elég volt, már nem kell átkozz.
Rejtsen el a távolság.
Én leléptem,
már másra vágyom,
bárhogy fáj.

Egy álom, mi úgy tört szerte szét,
mint poharam a falhoz csapva

száz darabra.

Többnek hittem én.
De jobb így, ha most kell itt a vég,
Majd jön egy új,
ki csak rám vár,
kit nekem szánt az ég!

Elég volt, hogy folyton vádolsz,
feldúlt szívem nem rád vár.
Hát felejts el,
majd mással játszol,
késő most meg bánd.

Elég volt, már nem kell átkozz.
Rejtsen el a távolság.
Én leléptem,
már másra vágyom,
bár úgy fáj.